
Ugye átolvastad és meghallgattad azokat a szavakat az előző két részben, amik sok magyar nyelvtanulónak okoznak gondot a kiejtésük miatt? Rögzítsd be őket helyesen itt és itt! Hiszen tudod, egy anyanyelvinek az első benyomása a nyelvtudásodról a kiejtésed lesz! Szóval nem árt a tudatos munka ezen a téren sem.
Ugye kíváncsi vagy, mit hoztam mára?
Elárulom. Olyan angol szavakat, amelyek sunyi módon működnek, kicsi alamuszik, mert bár formailag azt hinnénk róluk, hogy ugyanúgy kell kiejteni őket minden esetben, mégsem így van! Ezeknek a szavaknak a kiejtése ugyanis attól függ, hogy milyen szófajúak. De STOP! Mielőtt leragadnál azon, mi is a szófaj – mert régen voltak a sulis évek – ezekre gondolok: ige (mit csinál?), főnév (ki?, mi?), melléknév (milyen?) és társai. Megvan?
Ezekből szedtem össze 10 párat. Fogod látni, hogy néha a kiejtés is eltér szófajtól függően, néha pedig csak a hangsúly. Az előző részben már említettem, hogy a magyar nyelvben mindig a szó elején van a hangsúly, azaz a szó elejét nyomjuk meg, de az angolban ez nem mindig így van, lehet, a második, harmadik, negyedik, stb. szótag is hangsúlyos. Ha ez most kínai neked, ne ijedj meg, mert hoztam megint hanganyagot is, és ha áthallgatod a szavakat, fogod érezni, érteni, hogy mire gondolok.
A szavaknak kiejtését a fonetika is mutatja a kapcsos zárójelben, amelyik szótag előtt a felső vesszőt (= aposztrófot) látod, na azon van a hangsúly kiejtéskor, azt kell megnyomd. Alul megtalálod a hanganyagot a szavakhoz brit kiejtéssel, sokat fog segíteni.
Lássuk!
1.
present = [ˈprezənt] – ajándék (főnév!)
to present = [prɪˈzent] – előadni, prezentálni (ige)!
2.
record [rəˈkɔːd] – lemez, hangfelvétel (főnév!)
to record [UK: rɪˈkɔːd] – felvesz hangot (ige!)
3.
address [ˈæˌdres]– cím (főnév!)
to address [əˈdres] – megszólítani, címezni (ige!)
4.
conflict [ˈkɑːnflɪkt] – konfliktus, ellentét (főnév!)
to conflict [kənˈflɪkt] – összeütközni (ige!)
5.
to decrease [dɪˈkriːs] – csökkeni (ige!)
decrease [ˈdiːkriːs] – csökkenés (főnév)
6.
to use [juːz] – használni (ige)
use [ˈjuːs] – használat (főnev)
7.
to export [ɪkˈspɔːt] – exportálni, kivinni (ige)
export [ˈekspɒt] export, kivitel (főnév)
8.
to object [əbˈdʒekt] – kifogásolni, ellenezni (ige)
object [ˈɑbdʒɪkt] – tárgy (főnév)
9.
perfect [ˈpɜːfɪkt] – tökéletes (melléknév)
to perfect [pəˈfekt] = tökéletesíteni (ige)
10.
to project [prəˈdʒekt] – kivetíteni (ige)
project [ˈprɑːdʒekt] – pojekt, terv (főnév)
Hallgasd meg a kiejtést RÖNTGEN FÜLLEL, kattints a hangszóróra! Ha pedig úgy érzed, nem megy egyedül a tanulás és a kiejtésed fejlesztése önállóan, akkor segítünk! Az egyéni és a kiscsoportos óráinkon ugyanis a kiejtéseden is dolgozunk minden órán!
Mai útravaló:
„Néha pont azok a dolgok érik meg a legjobban, amiket a legnehezebb megtenni.”
Jennifer E. Smith
Keresés
Kategóriák
- Angol kifejezések (15)
- Bejegyzések (260)
- Beszédfejlesztésről (26)
- Blog (17)
- Blokkok a nyelvtanulásban (19)
- Brit és amerikai angol (10)
- Business English – Üzleti angol (23)
- Célok, stratégiák a tanuláshoz (15)
- Érdekességek (3)
- Filmajánló (11)
- Hallott szövegértésről (13)
- Íráskészségről (9)
- Kezdőknek (33)
- Kiejtésről (7)
- Külföldön élőknek (7)
- Módszertanról (44)
- Motiváció, inspiráció (18)
- Nyelvtanról/Szerkezetekről (25)
- Nyelvvizsgázóknak (39)
- Olvasásról (5)
- Poliglott (2)
- Szótanulási trükkök (12)
Legutóbbi bejegyzések
- Angoltanulás elméletben és gyakorlatban november 13, 2023
- Erre figyelj oda magyar nyelvtanulóként november 3, 2023
- Nyelvtanulási app ajánló II. október 11, 2023
- Nyelvtanulási app ajánló I. szeptember 26, 2023
- ANGLICIZMUS – azaz hogyan beszéljek angolosabban? szeptember 14, 2023
0válaszok erre "AZ A FRÁNYA TRÜKKÖS ANGOL KIEJTÉS"