Vallomás az Összehangolódásról…

Amikor kisiskolás voltam, gyakran kellett fogalmazást írnunk a nyári vakációról, de az ünnepek után is. Akkor nem szerettem ezt. De most le kell írjam a gondolataimat, bocs, ha kicsit túlcsordulnak majd az érzelmeim néha, de hát nincs mit tenni: nő vagyok.

Vasárnap ünnep volt a szívemben. Végre személyesen is találkozhattam több olyan személlyel, akiket eddig csak egy fotóról ismerhettem és akik bizalmat szavaztak nekem, nekünk, kicsit „ismeretlenül” is az első találkozónkra, az Összehangolódásra. Az, hogy milyen volt ez az öt óra együtt, nehéz lenne leírni, de megpróbálom.

 

De előtte egy szösszenet! Nem hiszek a véletlenekben, vagy, hogy az ötletek, a belső inspirációk csak úgy jönnek valahonnan. Azt gondolom, az igazán jó ötletek és inspirációk, amikről azt érzed, „Ez az!”, az „égiektől” jönnek. Vagy a lelkünk hangjai. De most kicsit más volt. Majdnem 5 héttel ezelőtt a kislányom déli altatásakor, egymást átkarolva és összebújva, meggyőződésem, hogy ő küldte az ötletet. Pedig nem gondolkoztam hasonlón, legalábbis nem idénre… Kristálytisztán peregtek előttem a részletek, kerek egész volt minden részlet, nem volt semmi kérdőjel bennem. Csak egy! 3 és fél hét alatt, hogy lehetne mindezt leszervezni úgy, hogy különben ebben zéró tapasztalatunk van, és még a távolság is itt van. De legbelül azt is éreztem, hogy bár az ördög a részletekben rejlik, ezek most tényleg csak részletkérdések… Ahogy elaludt a kincsem már csak a csapatomtól kellett megkapjam a támogatást, hogy IGEN, csináljuk! Szóval hiszem, hogy az ötletet gondolatok formájában az én kicsi lányom, Léna küldte… Köszönöm!

Ötvenöten voltunk összesen vasárnap és igen, voltak kisebb bénázások, ügyetlenkedések, de azt éreztem, hogy egy olyan közösségbe csöppentünk, ahol bár elvileg szinte senki nem ismerte egymást, mégis mindenki ismert mindenkit. Szóval megbocsátották nekünk is a kisebb bénázásokat (például sikerült levernünk a biztosítékot olyan energiák voltak a teremben… 😊 Na jó, a kávéfőzőt és a két vízforralót nem ugyanabba a hosszabbítóba kellett volna dugni… Most már ezt is tudjuk… 😊). A közösségi médiákban szinte mindig csak engem láttok, de most más volt. Megismerhették a résztvevők azokat a hasonló cipőben járó tanulótársakat, akiknek szintén nem megy villámcsapásra az angol nyelv elsajátítása. Egy játék keretében megoszthatták egymással a kisebb-nagyobb sikerélményeiket, láthatták, hallhatták, hogy nincsenek egyedül a nehézségeikkel, ugyanakkor végre egymástól is tanulhattak. Minden ember másban jó. Én hiszem, hogy minden embertől tanulhatunk valamit és erre vasárnap lehetőség is volt.

 

 

De nemcsak engem és egymást ismerhettek meg egy kicsit jobban, hanem azokat a nagyszerű embereket, akikkel együtt dolgozom nap, mint nap. És igen! Nincs még 20-30 tanárom. Csak 4-en tanítunk jelenleg, de ennek is oka van. Lehetne 20-30, vagy akár több tanárom is a csapatomban, mert igény lenne rá, de akik eljöttek és hallották őket a témájukról beszélni, megértették, hogy miért nem vagyunk még többen. Rámehetnék a számokra, tudom, hogy kellene csinálni, de tudatosan nem teszem. Mi nem a szalagsoron pottyantjuk ki a diákokat, ahol a munkát szinte bárki el tudja végezni, akinek van hozzá „papírja”, hanem minden egyes egyéni és csoportos órában és azon kívül is benne van a szívünk, a lelkünk, a kompetenciánk, az emberi mivoltunk.

 

 

És ezért olyan nehéz megtalálni azokat az embereket, akikkel szívesen dolgozom együtt, akikért bármikor tűzbe tenném a kezem. Akik ott voltak vasárnap, megismerhették a csapatomat és remélem érezték azt, amit itt próbáltam megfogalmazni a sorok között. Tanulhattunk tőlük kiejtést, stratégiát a tanuláshoz, megérthettük és szembenézhettünk a beszéddel kapcsolatos szorongással, félelmekkel. Láthatták, hogy mi is emberekből vagyunk, mi is átmentünk azokon a nehézségeken, amiken ők. Sztorizhattunk, nevethettünk, elgondolkodhattunk és ami a legfontosabb: együtt lehettünk.

 

 

Több dolog fogalmazódott meg bennem a hétvége után:

• A virtuális ölelés soha nem helyettesítheti a valódi ölelést. Kellenek ezek a találkozók, amiket összekötünk persze a tanulással.

 

 

• Amikor több hasonló gondolkodású, célú, érdeklődésű ember együtt rezeg, azt nem lehet szavakba önteni. Ezért sem tudom, tudjuk igazán visszaadni, hogy mi is volt ott köztünk vasárnap….

 

 

• Azt, hogy mennyi szeretetet, kedves szót kaptunk tőletek, leírhatatlan! Egy biztos jó pár hónapra feltankoltunk ebből mi is és reméljük ti is belőlünk! De igyekszünk ezt visszaadni nektek!

 

 

Köszönöm, hogy eljöttetek! Ígérem, lesz folytatás!

 

 

Mai útravaló:

„Valódi énünk szolgálatkész, mert kapcsolatainkban akkor lelhetünk örömet, ha készen állunk mások szolgálatára. Akár tudatában vagyunk, akár nem, ha szeretet nélkül cselekszünk, akkor nem vagyunk hűek igazi valónkhoz. Kapcsolatokra lettünk teremtve, s mikor szeretünk, akkor találunk igazán önmagunkra.”

Gary Chapman