
Nap, mint nap több levelet kapok tőletek, nyelvtanulóktól és ezekben a levelekben legtöbbször kétségbeesetten keresitek a megoldást azokra, a nyelvtanulással (főleg angolra vonatkozóan) kapcsolatos fájdalompontjaitokra, melyek miatt már több éve, de minimum több hónapja szenvedtek. Ezért összegyűjtöttem itt ezek közül a 10 leggyakoribb fájdalompontot és természetesen a válaszomat is, azaz hogy mi lenne az ellenszer ezekre. Nem biztos, hogy mindegyik igaz lesz rád, de ha csak egyet is felismersz magadon és megoldást tudok adni rá, akkor már megérte elolvasni ezt…
1. „Elegem van, hogy örökös újrakezdő vagyok angolból és mindig elölről kell kezdenem a tanulást.”
Engedj meg itt nekem két kérdést, hogy fejtsük meg először is az „örökös újrakezdőségednek” az okát…
– Azért vagy örökös újrakezdő, mert szalmaláng lelkülettel tanulod az angolt? Azaz, időről-időre, fellángolsz, majd a kezdeti lelkesedés eltűnése után, leállsz teljesen és egy pár hónap / év múlva újra nekilendülsz?
– Megoldás: Ez esetben ne mástól várd a megoldást, helyette magadban kell a motivációt megerősítened. Miért? Mert minden fejben dől el! Az is, hogy tanulsz és foglalkozol az angollal, de az is, hogy nem! A te döntésed, hogy leállsz, ahogy az is, hogy újra nekikezdesz, de most már nem hagyod abba az első nehézség, akadály hatására…
Ne feledd: FEJBEN DŐL EL MINDEN!
– Azért vagy örökös újrakezdő, mert nincs sikerélményed? Azt érzed, hogy folyton egy helyben topogsz?
– Megoldás: Ez esetben a módszertanon kell változtatni. Ha eddig egy technikád volt a tanulásra, akkor most próbálj ki valami teljesen mást. Kísérletezz! Figyeld meg, mivel éred el a legnagyobb sikerélményt! Lehet, nem egyből találod meg a számodra működő legjobb technikát, de biztos vagyok benne, hogy meg fogod találni! Az út alatt a kitartásod és a türelmed is meg fog így erősödni.
Ne feledd a mondást: „HA MINDIG UGYANAZT TESZED, AMIT MINDIG IS TETTÉL, AKKOR MINDIG UGYANAZT AZ EREDMÉNYT KAPOD, AMIT MINDIG IS KAPTÁL.”
2. „Miért van az, hogy hiába tanulok egy csomót, mégsem tudok megszólalni éles helyzetben?”
Tudod, a tanulás egy dolog és a gyakorlat egy másik. Valójában mind a kettő szükséges ahhoz, hogy valami alkalmazott tudássá tudjon válni! De van egy fontos dolog, amit mindig tarts észben:
– Nem elegendő csupán tanulni és aztán rögtön az első éles beszédhelyzettől elvárni a sikert. Valójában a gyakorlatban ültetés azt jelenti, hogy többször használnod kell valamit élesben ahhoz, hogy valóban rögzülhessen a hosszú távú memóriádba. Sőt mondok durvábbat! Többször „bénáznod” kell ahhoz, hogy pár alkalom után zsigerből kezdd jól használni azt.
Mondok erre egy saját példát. Tudod, én is nyelvtanuló vagyok, akár csak te! Jelenleg épp a román nyelvet gyűröm, ez a harmadik idegen nyelvem. Amikor beszélnem kell, sokszor össze-vissza beszélek, néha hülyeségeket is mondok… A minap például ahelyett, hogy szabadságon vagyok („Sunt in concediu”), azt mondtam, hogy tűzvészben vagyok („sunt in incendiu”)… Van különbség, nem? Vagy egy másik példa: a ’király’ (= Grozav!) helyett azt reagáltam valamire, hogy ’szörnyű’ (=Groaznic!). Kb. mintha angolul ‘Cool’ (menő – szlengben, amúgy hűvös, hideg) helyett ‘Cold’-ot (hideg) mondtam volna. Ciki volt? Igen…
De tudod mit? Nevettem én is magamon egyet, és megjegyeztem egy életre… Többször ezeket biztos, hogy nem fogom elbénázni! Ja, hogy mást még igen? Főleg a frissen megtanult új dolgokat? Ott még biztos lesz hasonló kellemetlen helyzet. De ma már tudom, ez minden nyelv esetén előfordul, hogy ez is az út része, ezeken át vezet csak el az út a tudáshoz!
Megoldás: Tehát nincs mit tenni, el kell fogadni, hogy ne várjuk el magunktól, hogy egyből mindenre emlékezzünk, vagy jól emlékezzünk, esetleg egyből tudjam tökéletesen használni az elsajátított információt. Helyette, fogadjuk el, hogy többször kell valamit használni ahhoz, hogy zsigerből tudjuk azt bedobni a beszélgetésbe és bizony bénázáson keresztül vezet el ide is az út…
Remélem az első két fájdalompontodat sikerült orvosolnom és inspirálódtál a megoldásokból! Mondhatjuk, hogy az első kettő pipa akkor? A következő részben folytatjuk innen!
Ha pedig úgy érzed, nem megy egyedül a változtatás, akkor segítünk! Az egyéni és a kiscsoportos óráinkon ugyanis nemcsak a tudásodat fejlesztjük, hanem a mentális blokkjaidat is segítünk feloldalni. 🙂
Mai útravaló:
„A siker útja mindig építés alatt áll.”
Lily Tomlin
Kedves Tünde!
Nagyon szuper, hogy elindítottad ezt a blogot. Ebben az írásban, mindkét pont igaz rám. Tényleg mindig csak sajnáltattam magam, és külső tényezőkre fogtam a sikertelenségemet, holott egyszerűen csak annyi volt a kulcs, hogy a kezdeti szalmaláng után, mindig abbamaradt a napi tanulás .Ideje volt szembenézni saját gyarlóságommal.
A legfőbb hiányzó lépés: a célok kitűzése. Na és a pontos tervezés is elmaradt.Mivel nem volt külső kényszerítő erő arra, hogy megtanuljak határidőre angolul, így elúsztam a tanulással, könnyen szertefoszlott a kezdeti lelkesedésem. Most azonban a belső motivációm kialakult, aminek fontosságára többször rávilágítottál.
A Te tanulási rendszeredben a mindennapi angolozás lazán beépült a napi rutinomba. Rengeteget számít a jelenléted, az e-mail-jeid, a facebook live. Teljes szívemből köszönöm Neked! Szuperek az általad ajánlott kurzusok (pl. Kiejtés tréning).
Nem gondoltam, amikor megvettem a kurzust, hogy ilyen elkötelezett, örökös segítőtársat is kapok hozzá!
Az akadályokat többszöri neki futással lehet legyőzni-ez a gyakorlás-.
Kedves Tünde!Egri Gabi vagyok.Jelentkeztem már,de a Duolingo angolt előbb befejezem.Nagyon tud inspirálni,dícsérni,önbizalmat adni,de csak írásban fejleszt.Kimondja gyorsan is lassan is,de csakis a leírtakat ellenőrzi.Most leszek decemberben 65 éves,és a poroszos magoltatás miatt sem a 4-5 év német,sem a 9 év orosz nem ment.Utáltam is tanulni,és a tanáraim személyisége is kellemetlen volt.Eddig utazgatni sem tudtam,és nem volt rá szükség.Elkönyveltem,hogy nincs nyelvérzékem.Most viszont élvezem a napi egy órát.Most az alap szint 53 %-át jelzi vissza a gép.Utána még nagyobb odaszánással folytatom a Te módszereddel,mert mint pedagógus ,hasonló módszerrel érek el eredményeket,és tudom,hogy így kell.Addig is igyekszem naponta kisebb”falatonként “magamévá tenni a számomra küldött anyagaidat.
További sikeres tanítást!Üdv:Gabi
Köszönöm Tünde ez is MINT MINDIG NAGYON ÉRTÉKES ÜZENET NEKÜNK NYELVTANULÓKNAK!. Üdv. Ignác.
Köszönöm Tünde ez az ÜZENET Is NAGYON ÉRTÉKES NEKÜNK NYELV TANULÓKNAK! KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!