Bejelentkezés

NEM MEGY A BESZÉD ANGOLUL?

Napi szinten egyre több megkeresést kapok a követőimtől, olvasóimtól, akiknek legtöbbje nagyon el van keseredve amiatt, hogy az angolul való beszéd nem igazán megy nekik, és valóban sajnos a legtöbb nyelvtanuló a beszédkészség fejlesztésével küzd a leginkább és ezt tartja a gyenge láncszemnek a tudásában. Az, hogy ez miért van így, nem mennék bele, mert csak felhergelnénk egymást, de a megoldást ellenben megosztanám veled is. Főleg, ha te is ebben a cipőben jársz…

Kezdjük a legelején! Szeretném, ha letisztáznál magadban egy pár kérdést és válaszolnál is azokra magadban! Légyszi, olvasd végig, nem lesz rövid, de a szemedet fel fogja nyitni, ígérem!

 

1. Szerinted, hogy lehet a beszédkészséget fejleszteni a leginkább?

 

 

Evidens, ha gyakorlod a beszédedet az adott idegen nyelven, azaz beszélsz, beszélsz, beszélsz! SOKAT! De nem ám úgy, hogy csak tanulsz, tanulsz, várva a tudást, és majd ha lesz elegendő tudás a fejedben, majd elkezdesz beszélgetni az adott nyelven! NEM! Első perctől kezdve gyakorolnod kell a beszédet, függetlenül attól, hogy még csak 10 szót, 10 mondatot vagy 10 kifejezést tudsz! És, ami még fontosabb, HANGOSAN KELL SOKAT GYAKOROLNOD! Hogy megszokd a saját hangodat angolul vagy az adott idegen nyelven. Ha ezt az egyszerű tényt nem tudod elfogadni és aztán gyakorlatba ültetni, ne is várd el magadtól, hogy valaha is megtanulsz az adott nyelven beszélni, mert sajnos nem fogsz… Sorry!

 

2. Szerinted a beszédhez szükség van nyelvtani szabályok tanulására?

 

 

Értem én, hogy logikus lény vagy és mindent meg akarsz érteni, mi miért van, de képzeld el a szitut: mondani akarsz valamit mondjuk angolul, de megtorpansz, mert az elméd azon kezd el agyalni, hogy „STOP, hogy is volt a szabály? A cselekvés a múltban kezdődött, tart a jelenben és valószínű a jövőben is fog. De most akkor ez még tart most is? Vagy már lezárult? Akkor lehet nem is ezt a szerkezetet kell most használjam?” És a gondolatmenetet nem is folytatnám, mert te csak állsz kukán, meg kéne szólalj angolul, de hasonló dolgokon agyalsz ahelyett, hogy PANELMONDATOKAT próbálnál előhívni és azokkal kifejezni magadat. Ja, hogy minden nyelvtani elemét nem érted a mondatnak? Semmi gond! Engedd el ezt az érzést, mert idővel minden a helyére fog kerülni! Elsősorban a sok jó minta fogja veled megértetni a GYAKORLATI használatot és nem az elméleti szabályok hada…

 

3. Szerinted, ha fontos számodra, hogy elsajátítsd az adott nyelvet, ki kell tenned magadat annak a nyelvnek napi szinten, vagy elég csak hébe-hóba ingerek érjenek?

 

 

De most őszintén? Ha neked tényleg fontos, hogy jól beszélj mondjuk angolul, mert nem csak hobbiból tanulod, hanem szükséged is van rá, akkor elegendő az, ha mondjuk heti egyszer foglalkozol azzal? Ha van rá mondjuk egy évtizeded, akkor okés, de ha nincs és mondjuk egy éven, vagy féléven belül szeretnél eredményeket, akkor igenis tenni kell érte napi szinten. Én is nyelvtanuló vagyok, szóval átérzem a helyzetedet, de azt is tudom (még több ezer nyelvtanulónk példáját látva), hogy ha tényleg elhatározod magad a cél iránt és NAPI SZINTEN szánsz rá egy kicsi időt (legalább 15 percet!!!), akkor elkezd felgyorsulni a fejlődési folyamat. És egy idő után azt veszed észre, hogy javul a beszéded, az értésed, nő a szókincsed, könnyebben tudod magad kifejezni és vannak sikerélmények. Persze, nem állítom, hogy nem lesznek közben nehézségeid, esetleg frusztrációid, de ha tudatos nyelvtanuló vagy, akkor ezeket nem negatív élményként éled meg, hanem előnyt kovácsolsz belőlük, felszívod magad és tanulsz belőlük! A fejlődésed titka a tudatosság és a rendszeresség!

 

4. Szerinted, ha mások előtt nem mersz megszólalni és mindig csak szorongsz, attól fejlődni fogsz?

 

 

Persze a választ tudom, hogy tudod, de gyakorlatban mégsem tudod alkalmazni. Azt kell elfogadnod, hogy ezeket a félelmeket te kreálod magadnak és csakis a fejedben vannak. Ahogy azokat oda beengedted és hagytad, hogy gyökeret növesszenek, úgy TE tudod azokat onnan kiirtani! És igen, képes vagy rá! Smile A félelmek csak akkor szűnnek meg, ha szembenézünk velük, kvázi mindig azt kell megcselekedni, amitől félünk. Ha te a másik előtt való beszédtől félsz a legjobban, akkor mások előtt kell beszélj angolul. És ahogy ezt megteszed, rá fogsz jönni, hogy senki nem nevet ki, vagy kritizál meg, hanem értékelni fogják, hogy kommunikációt kezdeményeztél. Ha pedig családtagról, kollégáról van szó, akkor pedig fel fognak rád nézni, hogy angolul beszélsz.

 

Szóval, röviden összefoglalva, ha te is a beszéddel szenvedsz a leginkább, akkor itt egy pár tanács:

 

 

– Beszélj, beszélj, beszélj minél többet az adott nyelven hangosan, akár magaddal, akár valakivel!

– Első perctől kezdve használd a megtanult szavakat, kifejezéseket, mondatokat!

– Ne a nyelvtani szabályok bebiflázására tedd a hangsúlyt, hanem a szókincsed fejlesztésére, amit ezután gyakorlatban is aktiválsz!

– Minden nap minél több inger érjen az adott nyelven, hogy elkezdd átvenni az angolul való gondolkodást! Kitettség nélkül NINCS nyelvtanulás!

– Minden nap foglalkozz az adott nyelvvel valamilyen formában, a rendszeresség ugyanis a másik kulcs tényező, ami hozzájárul ahhoz, hogy teljesen ráállj az adott nyelvre!

– Dolgozz a mentális blokkjaidon (félelmek, önbizalomhiány, frusztráció stb.), mert amíg ezeket nem oldod fel, addig soha nem fogsz tudni igazán feloldódva használni az adott nyelvet!

– Válj tudatos nyelvhasználóvá! Azaz, ne csak tanuld a nyelvet, hanem használd is!

 

És ha segítségre van szükséged a beszédkészséged fejlesztéséhez, akkor az Angolra hangolva Skype-os beszédóráink neked szólnak, ahol nem csak a beszédedet fejlesztjük, hanem a blokkjaidat is segítünk feloldani a beszéddel kapcsolatban! Ha pedig inkább kiscsoportos formában szeretnéd fejleszteni a beszédedet , akkor ezt a programunkat ajánlom.

 

Mai útravaló:

„Aki úgy gondolja, hogy a tanulás drága, próbálja ki, milyen a tudatlanság.”

Benjamin Franklin

www.angolrahangolva.com

 

0válaszok erre "NEM MEGY A BESZÉD ANGOLUL?"

Hagyj Üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© Angolra Hangolva 2024

All rights reserved.