Bejelentkezés

MIT OLVASSAK KEZDŐKÉNT/ÚJRAKEZDŐKÉNT ANGOLUL?

Tény, hogy az olvasás nagy mértékben fejleszti a szókincset, és igen, már kezdő szinten is kell angolul olvasni! Csak nem mindegy, hogy mit és nem mindegy, hogy hogyan! A mai részben, a „mit” fogom kifejteni és a következő részben, pedig a “hogyan” – t! Smile

Engedd meg, hogy nagyon tényszerű legyek ezzel kapcsolatban, mert nagyon szeretném, ha már kezdőként, újrakezdőként is elfogadnád, hogy az olvasás nagyon sokat fog dobni a fejlődésedben!

1. Miért olvass angolul?

– mert bővíti a szókincsedet

– mert segíti a globális értés elsajátítását

– mert hozzászoksz az angol szövegekhez

– mert szerkezeteket is el tudsz közben sajátítani

– mert a leggyorsabban úgy fejlődik az angolod, ha minél több inger ér, és az olvasás is ennek számít

– mert ha olyat olvasol, ami érdekel is (és csak ilyet olvass!), akkor örömforrás lesz az angol

2. Mit olvass kezdőként, újrakezdőként?

Ma már ebben a felgyorsult világban rengeteg minden elérhető, akár az internet is, amire mondjuk 20-30 évvel ezelőtt még esélye sem volt a nyelvtanulóknak, ezért azt mondom, ezt feltétlenül használd ki! A Google, például a legjobb barátod is lehet, ha nem férsz keresgélni. Megmutatom, hogyan és mit írj be:

– „elementary books”

– „elementary reading”

– „English books level 1”

– „Easy English books”

– „children’s books”

Ha így keresel, akkor letölthető könyvek tömkelegét találhatod a neten, de hadd tegyem hozzá, hogy azon felül, hogy minél egyszerűbb nyelvezetű – tehát a te szintednek megfelelő könyvet érdemes angolul olvasnod –  nagyon fontos, hogy élvezd is. Olyan témákat válassz, ami legalább egy kicsit érdekel, mert ha valamit élvezettel csinálunk és tanulunk, ott a fejlődési ív sokszorosára gyorsul fel.

Olvashatsz tehát:

könnyített olvasmányokat, amiket könyvesboltokban csak így keress „Oxford könnyített olvasmányokat keresek, egyes szinten” (Level/stage 1). Nézd itt van rögtön egy letölthető könnyített olvasmány pdf formában: (Kattints a linkre!)

nagyon egyszerű gyerekmeséket, mint például ezek:

Ingyenesen letölthető mese 1 – kattints a linkre

Ingyenesen letölthető mese 2 – kattints a linkre

innen is tudsz további meséket letölteni, akár ingyen is!

További ingyenesen letölthető mesék – kattints a linkre

Egyszerűbb nyelvezetű könyveket, mint például ez:

Kattints a linkre!

Egy a lényeg, olyat olvass, ami még nem túl nehéz, mert akkor nagyon elmehet a kedved az egésztől és azt nem akarjuk, ugye? Smile Ha valaminek több, mint 50%-át nem érted, akkor tedd félre, keress könnyebb nyelvezetet és majd később visszatérsz majd rá, oké?

A következő részben megosztom veled azt is, hogyan olvass anélkül, hogy szótáraznál. Addig is nézd meg ezeket és alakítsd szokássá az olvasást, szerezz be további szintednek való könyvet és kutakodj a neten.

Mai útravaló:

„A tudásért meg kell szenvedni, a tudatlanság viszont ingyen van.”

Claus Moser

www.angolrahangolva.com

 

5válaszok erre "MIT OLVASSAK KEZDŐKÉNT/ÚJRAKEZDŐKÉNT ANGOLUL?"

  1. Ez nagyon hasznos! Köszönöm a segítséged! 🙂

  2. Egyik link se működik!

  3. tudtok ajánlani köéphaladó szintű, 14 éven felülieknek olvasnivalót? Előnyben a fantázia regények. Köszi! 🙂

Hozzászólás a(z) Orsós István bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© Angolra Hangolva 2024

All rights reserved.