Mindenkitől lehet tanulni az életben, még akkor is, ha azt nem is gondolnánk. Tanulhatunk példákat és ellenpéldákat egymástól, vagy akár egy másik kultúrától, nációtól. Ahogy a párom szokta volt mondani, „vannak hősök és anti-hősök”, most nem az ellenpéldákra, vagy az anti-hősökre fókuszálnék, hanem arra, hogy mit tanulhatunk, mi nyelvtanulók és már nyelvhasználók a britektől. Nem biztos, hogy mindenki egyet fog érteni a véleményemmel, nem is ez a célom valójában, de ezt már régen ki szerettem volna magamból írni.
1. Te hogyan tekintesz a nyelvtudásodra?
A magyar mentalitásba valahogy belekódolódott a tökéletességre való vágy. Ha valaki nem beszél „tökéletesen” (ami amúgy nem létezik még az anyanyelvünkön sem… ) egy idegennyelvet, akkor sokszor még azt a tudását is letagadja, amire amúgy büszke lehetne. „ÁÁÁ, én nem beszélek angolul…” pedig amúgy igen. Lehet, hogy mondjuk alap szinten beszélsz, de minden számít! És erre is büszke kellene lenned, ezt be is be kellene vállalnod!
A britek ezzel szemben, ha már 10-20 szót tudnak egy idegen nyelven, vagy akár pár épkézláb mondatot össze tudnak rakni, akkor azt mondják „én beszélek franciául/németül/spanyolul/olaszul stb.”. És be merik vállalni a mélyvizes szitukat: tehát nem félnek megszólalni az adott nyelven, nem húzzák be fülüket-farkukat.
Lehet túlzás ez tőlük, hogy rá fogják a minimális tudásra is a tudást, de ők legalább bátrak ebből a szempontból.
Szóval az üzenetem az, hogy soha ne szégyenkezz a tudásod miatt. Légy inkább rá büszke! Függetlenül attól, hogy hol tartasz az úton, mert azért is megdolgoztál már. Az a tied! Senki nem veheti el tőled! Ezért nem lekicsinylened kellene magad, vagy szégyenkezned, hogy mit nem tudsz még, hanem büszkén felvállalni, ahogy a britek ebben nagyon jók (az amerikaiak meg pláne!), hogy mennyi mindent tudsz már.
Emlékszel, mit írt Lomb Kató?
„A nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tanulni.”
2. Mi az első téma, amiről beszélgetsz az ismerőseiddel?
Ha két brit összetalálkozik és a beszédbe elegyedik ők legtöbbször az időjárásról kezdenek diskurálni. Ehhez képest az átlag magyar mentalitás az, hogy egyből arról kezd beszélgetni, hogy mi az, ami épp rossz az életben. Panaszkodik. Ez sem jó, az sem jó. Fáj minden. Tisztelet a kivételnek (bocsánat tőlük: most a nagy átlagról beszélek).
Nincs ez máshogy a nyelvtanulók körében sem. Nem arról beszélgetnek egymás közt, hogy „húúú, képzeld ezt és ezt tanultam, vagy ezt és ezt tudom már, vagy ilyen és ilyen sikerélményem volt a minap”, hanem legtöbbször arról, hogy „milyen nehéz ez és ez, vagy mennyire nem megy egy készség” vagy egyszerűen csak arra fordítja a figyelmét minduntalan, hogy mi az, amit még nem tud. Pedig a mentalitást itt is meg lehetne változtatni.
Fókuszálhatnál a már meglévő tudásodra és az első pontra reflektálva, büszke lehetnél erre. A poliglottok mindig azt tanítják, hogy ne abból építkezz, amit még nem tudsz, hanem abból, amit már tudsz! Ugye, ezt te is megfontolod?
+ Egy extra sokk, amit megfigyeltem a britek között:
Ennek nincs köze a nyelvtanuláshoz, de a mentalistáshoz igen. Azt figyeltem meg a britek között élve, hogy a 60 év feletti korosztály nem sötét ruhában jár, mint ahogy azt a legtöbb esetben Magyarországon megfigyeltem, főleg nem feketében, hanem színes ruhákat viselnek az idősek. Színt visznek az öltözködésükbe, ahogy a hétköznapjaikba is. Szociális életet élnek. Élnek. Itthon is igaz már ez sok mindenkire, de nem a nagy átlagra. Az, hogy ez miért van így, hagyom, hogy te válaszold meg magadban, de mindenesetre elgondolkodtató.
Ennek az írásomnak a célja semmiképp nem a kritika lett volna, vagy, hogy bárkit megbántsak, hanem hogy igenis lessünk el olyan dolgokat másoktól, más kultúráktól, amelyek a javunkat szolgálnánk. Főleg, ha nyelvtanulásra adod a fejed…
Mai útravaló:
“Abban nincs semmi csodálatos, ha valaki másnál kiválóbbak vagyunk.
Igazi csoda a korábbi önmagunkhoz képesti kiválóságban mutatkozik meg.”
(hindu közmondás)
Nem vagyok biztos benne, hogy ezt fogod-e olvasni K. Tünde. mivel a kommenteléshez be kell jejentkezni. Engem azonban a rendszer ismeretlenként kezel, habár kapom már vagy egy éve a hírleveleket. Hiába regisztrálok újra meg újra nem küld linket hogy helyre állítsam a jelszavamat. Ezt kellene rendeznem az ügyfélszolgálattal.
Kéred, fejtsem ki véleményem az angol és a magyar emberek közti mentalitásbeni külömbségekre. Nos én akkor voltam gyerek mikor a magyar futbal még magyar volt. Ez aztán a magyarokban azt az érzetet nevelte ki, hogy azt hittük , hogy mi még angolul beszélni is jobban tudunk mint az angolok. Lehet, hogy a nyelvüket is azért találták ki olyanra amilyen, máskép írnak, máskép mondjáknak, máskép értik. Vagy azért, hogy nekünk legyen nehezebb? A Lomb Kató idézet nekem is ismert és teljesen egyetértek vele. De a az akinek a nyelvét tanulom és még nem megy tökéletesen, és az engem ezért lenéz akkor nem érzem magam a legjobban. Csak megjegyzem, egész életemet kissebségi státuszban éltem le. A környezetem az úgy beszélt mint ahogy a csőrünk nőtt (Ako nám zobák narástol) (Az angol ezt hogy mondja?) de az állam nyelv tökéletes elsajátítása az nagy teher volt számunkra, és még ki is nevettek ha valamit rosszul mondtunk. Ez aztán formálta a mentalitásunkat is. A kis nemzeteket, értsd a létszámra ez nagyban visszatartja . Válassztania kell, vagy elveszti anyanyelvét, magyar identitását, vagy, ha meg vannak inelektuális képességei , és lemond magyar identitásáról akkor anyanyelvet vált és úgy kezd beszélni ahogy az őt körülvevők csőre nőtt, és akkor kezd fogyni a nemzet. A magyarok felének mentalitása olyan, hogy fele így a másik fele úgy dönt. A fogyás így csak 50%-s, de elgondoltó. A briteknek ettől nem kell tartani, hiszen ők mindíg nyertesként jönnek ki minden szituból. Az, hogy most a britek nek áll a bál, hiszen ők vannak túlsúlyba. Ezt tapasztalom lépten nyomon,. Az üzletek, intézmények, közlétesítmények neveinek megválasztásánál. Lehet, hogy az amit én gondolok ezekről a dolgokról nem teljesen így van de, de van benne igazság. Valaol itt van a magyar és az angol emberek közti mentalitás közti külömbség gyökere. Mi a nemzetünkhöz, anyanyelvünkhöz ragaszkodunk, mégha e miatt nem is élünk olyan jól.(Je to blbé ale je to naše) mondaná a szlovák érzelmű polgártársunk itt Szlovákiában,. Ez hogyan lenne angolul?? Neki megint más a mentalitásuk.
Különben nem tudom milyenek az angol emberek. A történelmüket csak annyira isnerem amennyit a világtörténelemben tanultunk . Volt mikor világkorukat élték és övék volt az egész világ. Akkor mert letetroltak, leigáztak akit lehetett, és elszórták az angol nyelv magjait, hogy most learassák ennek gyümölcsét. Most az angol nyelv segítségével. Tudom, hogy ez kemény következtetés, de ez a meztelen igazság. még akkor is ha én 73 éves fejjel jobb híján angolul kezdtem tanulni. Mint nyelvet magyar, szlovák ,és csehen kívül kedvelem és szépnek tartom. Magyarul kedvelem a verseket, Ezt elmondhatom a szlovák és cseh nyelvről is mert azokat nem kell fordítanom mert értem, úgy gondolkodom mint ők. Sheakspeare szonetjeit azonban csak magyarul hallgatom. Bár már hallgattam eredetiben is, de ha nem tudtam volna magyarul akkor nem érteném. De remélem, egyszer eredetiben is fogom élvezni.
William Shakespeare: Sonnet LXXV
So are you to my thoughts as food to life,
Or as sweet-season’d showers are to the ground;
And for the peace of you I hold such strife
As ‘twixt a miser and his wealth is found.
Now proud as an enjoyer, and anon
Doubting the filching age will steal his treasure;
Now counting best to be with you alone,
Then better’d that the world may see my pleasure:
Sometime all full with feasting on your sight,
And by and by clean starved for a look;
Possessing or pursuing no delight,
Save what is had, or must from you be took.
Thus do I pine and surfeit day by day,
Or gluttoning on all, or all away.
Szabó Lőrinc: William Shakespeare: 75. szonett
Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek,
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg,
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet,
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet,
Arcod varázsa csordultig betölt,
S egy pillantásodért is sorvadok,
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam, s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.
Minden szavával egyetértek , tapasztaltam! 😊Annyit még hozzáfűznék a fentiekben leírtakhoz,hogy itt Angliában a nők napi 5óránál többet nem dolgoznak és hétvégén vagy a szabadnapjukon nem a házimunkával foglalkoznak hanem szórakoznak,pihennek . Lehet kivételes Magyar vagyok mert en annak ellenére,hogy tényleg nem beszélem a nyelvet azert mindent elkövetek, hogy megértsék a mondandóm 🙂 pl. Ha vásárolni megyek vagy érdekel egy program
vagy orvoshoz kell mennem egyszerűen kiírom szótárból vagy megkérem a gyerekem fogalmazza meg es az orra alá nyomom a szöveget😁 ( de azzal is tanulok ha leirok egy szót illetve mondatot mert ezáltal megjegyzem)Ha erre hirtelen nincs mód akkor marad az Aktivity 😁köszönöm,hogy olvashattam!