Bejelentkezés

HOGY ÁLLSZ AZ ANGOL HANGOSKÖNYVEKKEL?

Kezdem egy őszinte vallomással, mert minden profi kezdő volt egyszer!

Emlékszem, amikor én ástam bele magam lelkesen az angol tanulásba és egész nyarakat tinédzserként a szókincsem, nyelvtani tudásom fejlesztésével töltöttem, nagyon élveztem. De utólag nézve elkövettem ám egy igen nagy hibát: nem hallgattam vagy néztem elég angolt… Sőt! Szorgalmasan tanultam a kifejezéseket, szavakat angolul, de azzal nem törődtem ám, hogy vajon helyesen ejtem-e majd ki. Őszintén szólva, az intuíciómra hagyatkoztam akkoriban a kiejtéssel kapcsolatban, amivel, valljuk be, elég sokat ártottam magamnak ezzel. Akkoriban ugyanis nem voltak még hangos szótárak, internetes források tömkelege, csupán kazetták álltak a nyelvtanulók rendelkezésére a kiejtés pallérozására…

De sajnos én azokkal sem éltem túl gyakran, amin aztán utólag kellett is dolgozzak, hogy a rosszul berögzült kiejtési mintákat helyre tegyem. Óriási felismerés volt számomra ez a hiba nyelvtanulóként és amikor erre rájöttem, onnantól kezdve orrvérzésig – mai napig! – szinte mindent angolul kezdtem hallgatni, nézni, olvasni. Ma már könnyebb dolguk van a nyelvtanulóknak, mert az internetnek köszönhetően annyi minden elérhető INGYENESEN angolul, amivel a nyelvtudásukat tudják fejleszteni, hogy csak az nem tud fejlődni, aki nem akar!

Szóval, hadd mutassak neked valamit, amivel nem csak a kiejtésedet tudod pallérozni a jó mintáknak köszönhetően, hanem a szókincsedet, a hallott szövegértésedet is tudod fejleszteni, ja és nem mellesleg szórakozva tanulni, úgy, hogy közben ki is kapcsolsz. Ismered ezt az oldalt?

https://www.openculture.com/freeaudiobooks

 

900 hangoskönyvet érsz el ezen az oldalon, melyeket ingyenesen le tudsz tölteni akár okos telefonra is. Smile Elsősorban szépirodalmi műveknek találod itt meg a hangoskönyv elérhetőségét abc sorrendben, de ha az oldal aljára legörgeted, akkor hangoskönyv podcast oldalak gyűjteményét is megtalálod és kedvedre böngészhetsz, válogathatsz.

 

És, hogy sikerélményed is legyen, hadd adjak 5 tuti tippet, ami segíthet a bőség zavarában választani a hallgatnivalók közül:

 

1. Nézd végig a listát és első körben olyan hangoskönyvet válassz angolul, amit anno már olvastál magyarul és teljesen jól emlékszel a sztorira. Így könnyebb lesz az értés is.

 

2. Ne válassz olyat, ami nem érdekel, akkor ugyanis szinte semmi nem fog rád ragadni. Túl vagy már elvileg az iskolai éveiden, itt nem muszájból kell könyveket olvass/hallgass.

 

3. Hallgatás közben ne arra koncentrálj, hogy mit nem értesz. Engedd el az ismeretlen szavakat és merd átadni magad a globális egésznek, a szövegkörnyezetből való értésnek. Ez a technika gyakorlással fejleszthető! Légy magaddal türelmes!

 

4. Jegyzeteld ki azokat a gyakran ismétlődő, visszatérő szavakat, amiket többször kihallasz, de nem jössz rá a jelentésére, vagy nem egyértelmű. Utólag nézd meg egy szótárban a jelentését, de hallgatás közben felejtsd el a szótározást!

 

5. Állítsd meg időközönként a hanganyagot olyan szavaknál, kifejezéseknél, mondatoknál, amiket érdekesnek, hasznosnak tartasz és imitáld le a kiejtést. Hangosan ismételd el többször a minta alapján az adott blokkot, így a kiejtésed is fejlődni fog.

 

És meg is lennénk! Ugye kipróbálod ezt az oldalt is és az 5 tippet? Ne feledd! A nyelvtanulás állandó kísérletezés arra, hogy megtaláld a számodra leginkább megfelelő módszert. Ehhez viszont merni kell új dolgokat kipróbálni. Szóval hajrá!!!! 

Ha pedig úgy érzed, nem megy egyedül a tanulás és szeretnél könnyebben boldogulni az angoloddal, akkor szívesen segítünk! Az egyéni és a kiscsoportos óráinkon arra fekszünk rá, ami a célod eléréséhez szükséges. 🙂

 

 

Mai útravaló:

„Ne állj meg addig, amíg a jóból jobb, a jobból a legjobb nem leszel.”

Frank Zappa

0válaszok erre "HOGY ÁLLSZ AZ ANGOL HANGOSKÖNYVEKKEL?"

Hagyj Üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© Angolra Hangolva 2022

All rights reserved.