Bejelentkezés

EZT A FILMET MÁR LÁTTAD ANGOLUL? I.

Mivel szórakozni szinte mindenki szeret, miért is ne kötnénk össze a tanulást egy kis szórakozással? Nemde? Szóval szeretnénk mindenkit filmnézésre ösztönözni, de nem ám magyarul, hanem angolul! Méghozzá angol felirattal, mert úgy hatékonyabb, főleg, ha még nem szoktál hozzá az angolul való filmnézéshez… Ha a szemeddel követed a szöveget és a füleddel hallgatod a kiejtést, akkor sokkal többet fogsz megérteni, jobban fognak rögzülni a kiejtési minták és akár még jegyzetelni is tudsz!

 

 

Mit jegyzetelj? Érdekes, számodra ismeretlen kifejezéseket, többször visszatérő, számodra ismeretlen szavakat, esetleg furcsának tűnő nyelvtani szerkezeteket. Smile De fontos, hogy ne kezdj a filmnézés alatt őrült szótározásba, csak készítsd el a jegyzeteidet, figyelj a szövegkörnyezetre, metakommunikációra is, mert abból is sok mindent ki tudsz majd silabizálni… Másnap pedig utána tudsz nézni a kijegyzetelt szavak, szerkezetek, kifejezések jelentésének, majd ezeknek ismeretében, újra megnézheted a filmet, így már élvezetesebb is lesz! Próbáld ki a technikát, nekem nagyon működött!

Milyen filmet hoztam mára? Határozottan az egyik legnagyobb kedvencemet, a „Hector and the Search for Happiness” című 2014-es filmet Simon Pegg-gel. Ahogy a címében is benne van, Hector a boldogság felkutatására adja a fejét, mert bár nagyon nyugis élete van pszichiáterként, rájön, hogy hogyan tudna igazán segíteni úgy a betegeinek, ha saját maga sem tudja, hogy mi a boldogság??? Ezért elindul a nagyvilágba, hogy megtudja, mi teszi az embereket igazán boldoggá. Elmegy Kínába, Tibetbe, Afrikába, majd az Egyesült Államokba és útja során különböző emberekkel találkozik, akiket mind megkérdez arról, hogy mit jelent számukra a boldogság. Nagyon érdekes válaszokat kap, amiket lejegyzetel és eközben különböző vicces, veszélyes kalandokban van része.

 

 

A film nagyon mély, igazán elgondolkodtató igazságokat mutat be az életről, érdemes a tanulságokat beépíteni akár az életünkbe, merthogy van benne bőven! Szóval mindenképpen nézd meg!

De hol? Ismered a Netflix-et? Egy hónapig teljesen ingyenes – a világ szinte minden pontján elérhető adatbázis, amiben a legfrissebb filmeket is szinte mind-mind megtalálod angolul, sőt angol felirattal is el tudod látni azokat, egy hónap után pedig egy jelképes előfizetése van – tényleg minimális a díja! Mi a Kodi-t használjuk filmnézéshez, ezt is ajánlani tudom, itt találsz róla információkat. Ezen kívül persze ott a Youtube, ahová szintén sok filmet feltöltenek, de külföldön nagyon sok “on demand” típusú szolgáltatás elérhető, például Google Play, Apple iTunes, Amazon Prime, rengeteg filmmel és sorozattal.

Szóval akkor így már nem keresel kifogást, ugye? Na de, hogy tovább csigázzalak, hoztam ám hasznos, érdekes kifejezéseket is a filmből, hogy a tudásodat is bővítsük. Hasonló kifejezéssekkel tobzódik a film, szóval a szókincsed bővítésére is szuper!

 

Kifejezések a filmből:

1. I’m at the end of my rope. – Fogytán van a türelmem.

2. You seem to be blue. – Lehangoltnak tűnsz.

3. Make it worthwhile. – Tedd emlékezetessé/érdemessé!

4. I want to know what makes people happy. – Azt akarom tudni, hogy mi teszi az embereket boldoggá.

5. I got kidnapped. – Elraboltak.

6. I can get on with my meaningless life. – Élhetem tovább az értelmetlen életemet.

7. It’s an unfinished business. – Ez egy befejezetlen ügy.

8. I’ve been through so much. – Annyi mindenen vagyok már túl.

9. Everything was up for change. – Minden változóban volt.

10. He had a great deal of patience for his patients. – Nagy türelme volt a páciensei iránt.

11. I don’t mean to pry. – Nem akarom beleütni az orromat. / Nem akarom ezt feszegetni.

 

És végül itt vannak a legfontosabb gondolatok a filmből, a jegyzeteiben Hector ezeket a gondolatokat vonja le a boldogságról, fő tanulságként:

 

 

1. Making comparisons can spoil your happiness. = A hasonlítgatás tönkre teheti a boldogságodat.

2. A lot of people think happiness means being richer or more important. = Sokan azt gondolják, hogy a boldogság azt jelenti, hogy gazdagabb vagy fontosabb vagy.

3. Many people only see happiness in their future. = Sokan csak is a jövőjükben látják a boldogságot.

4. Happiness could be the freedom to love more than one woman at the same time. = A boldogság annak a szabadsága is lehet, hogy egyszerre több nőt szeretsz.

5. Sometimes happiness is not knowing the whole story. = Néha a boldogság azt jelenti, hogy nem tudjuk az egész történetet.

6. Avoiding unhappiness is not the road to happiness. = A boldogtalanság elkerülése nem a boldogsághoz vezető út.

7. Does this person bring you predominantly a. up b. down? = Ez a személy elsősorban a. jót b. balsorsot hoz neked?

8. Happiness is answering your calling. = A boldogság az, ha a hivatásodnak élsz.

9. Happiness is being loved for who you are. = A boldogság az, ha azért szeretnek, ami vagy.

10. Sweet Potato Stew. = Édes krumpli pörkölt.

11. Fear is an impediment to happiness. = A félelem a boldogság akadálya.

12. Happiness is feeling completely alive. = A boldogság az, ha teljesen azt érzed, hogy élsz!

13. Happiness is knowing how to celebrate. = A boldogság az, ha tudod, hogyan ünnepelj.

14. Listening is loving. = Ha figyelsz, akkor szeretsz.

15. Nostalgia is not what it used to be. = A nosztalgiázás már nem olyan, mint régen.

 

Remélem meghoztam a kedved az angolul való filmnézéshez! Smile Ha megnézted majd a filmet, írd meg nyugodtan, hogy tetszett!

 

Mai útravaló:

„Olyan sok borúlátó ember van. Vannak, akik eleve azt mondják mindenre: ezt nem lehet megcsinálni, ezt nem tudod megcsinálni.

A fenébe is! Ha az ember nem próbálja meg, akkor biztos, hogy nem sikerül!”

Malcolm Gladwell

 

www.angolrahangolva.com

 

1válaszok erre "EZT A FILMET MÁR LÁTTAD ANGOLUL? I."

  1. Nagyon tetszett a film, köszönöm az ajánlást, érdemes volt megnézni!
    Sajnos nem találtam angol felirattal, így magyarul néztem meg, másodjára már angolul. Szépen és érthetően beszélnek a filmben, sok mondatot el lehet belőle kapni. Játszottam már így korábban kedvenc sorozatommal, kiírva belőle mondatokat, kifejezéseket. Időigényes, és elsőre nagyon fárasztó, de megéri 🙂

Hagyj Üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© Angolra Hangolva 2025

All rights reserved.