Bejelentkezés

EGY TRÜKK, HOGY HOGYAN “TANULJ KI” A VISSZATÉRŐ HIBÁIDBÓL A NYELVTANULÁSBAN

Azt már sokat hallottad tőlem, hogy egy nyelvet nem lehet úgy elsajátítani, hogy közben ne vétenénk hibákat, ezek természetesen melléktermékei tehát a nyelvtanulásnak. Gondolj csak az élet két másik területére: ahogy a gyermek sem úgy tanul meg járni, hogy feláll és egyből, esések nélkül sétálgat, hanem bizony sokszor elesik, aztán újra feláll és ez a folyamat addig megy, amíg magabiztosan nem fog járni. Ugyanígy a sikerhez sincs egyenes, akadálymentes út az életben, mindig lesznek kudarcok, nehézségek útközben, amiket le kell küzdjünk, amíg célba érünk.

Mindenki fog tehát hibákat véteni a nyelvtanulási folyamat alatt, a kérdés, hogy első körben elfogadod-e őket és nem pedig ostorozod magad miattuk? A másik körben pedig az a feladatod, hogy tudatosítsd magadban a visszatérő hibákat és kitanulj belőlük. Na de jön a kérdés? Hogyan tanulj ki ezekből?

Van erre egy saját technikám, amit évek óta használok. Úgy hívom ezt, hogy a „check list”.

A ’check list’ ebben az esetben egy ’ellenőrző listát’ jelent, ami lehet egy darab cetli is, de akár egy Word-dokumentum is digitális formában, amire mindig felvezeted a leggyakrabban visszatérő hibáidat, azokat, amiket nagyon sokszor elrontasz, rosszul használsz az angolban. Ez lehet:

- egy szó rossz kiejtése, ami valamiért rosszul rögzült

- nyelvtani dolog (pl. ha mindig lemarad –s rag az igékről E./3. személyben, vagy nem folytonosan rosszul használsz egy prepozíciót)

- szóhasználati probléma (pl. ha állandóan összekeversz két hasonló angol szót és nem jó szövegkörnyezetben használod azokat ’effect – affect’)

- egy mondatszerkesztési hiba (pl. ha mindig tükörfordítással rakod össze az angol mondatot és nem figyelsz a szórendre)

- szavak/kifejezések, amiket folyton elfelejtesz, „makacskodnak”

Ezt a listát folyamatosan frissítened kell, azaz ha felszínre jön egy újabb visszatérő, vagy rosszul rögzült dolog, azonnal fel kell írnod a ’check-list’-edre és csak akkor húzod le, vagy veszed le a listádról azt, amikor észrevetted, hogy a jó mintát már beszédben is elkezdted jól használni. Azaz nem csak elméletileg tudod azt, hanem gyakorlatban is! Ez a legjobb mérőeszköz erre. Smile

És persze jön a nagy kérdés! De honnan fogod tudni, melyek a visszatérő hibáid angolból, ahhoz hogy helyrerakhasd azokat? Van, aki magától autodidakta módon tanul és egyedül is rájön ezekre. Persze ez a ritkábbik eset….

Van, akinek viszont fontos, hogy legyen egy külső segítsége, elsősorban egy olyasvalaki, akitől állandó feedback-et, azaz visszajelzést kaphat. Ez lehet egy barát, egy anyanyelvi beszélő, vagy egy kompetens tanár. A lényeg azon van, hogy kompetens, azaz hozzáértő legyen, hogy valóban tudjon segíteni neked kitanulni azokból! Smile

És képzeld, erre most már nálunk is van lehetőség, mert nemrég elindultak az „Angolra hangolva skype-os beszéd órák”, ahol nem csak beszélni tanítunk meg angolul, hanem a te egyéni célodra fektetve a hangsúlyt (legyen az külföldi munkavállalás, utazás, nyelvvizsga, üzleti nyelvezet stb.) segítünk neked a fejlődésben, valamint az ismétlődő hibáidból is kitanítunk egy játékos, interaktív formában. Smile Erről itt találsz több részletet, ha érdekel. Ha pedig inkább kiscsoportos formában szeretnéd fejleszteni a beszédedet , akkor itt találsz erről infókat. Várunk szeretettel a tanulóink között!

Vezess tehát te is egy saját „check-list”-et a visszatérő hibáidból és válj ezáltal TUDATOS nyelvhasználóvá! Smile

Mai útravaló:

„Legfőbb szükségletünk az életben, hogy valaki segítsen kihozni belőlünk a maximumot.”

Ralph Waldo Emerson

www.angolrahangolva.com

0válaszok erre "EGY TRÜKK, HOGY HOGYAN "TANULJ KI" A VISSZATÉRŐ HIBÁIDBÓL A NYELVTANULÁSBAN"

Hagyj Üzenetet

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© Angolra Hangolva 2024

All rights reserved.