A KEZDŐ ANGOL NYELVTANULÓ ÚTVESZTŐI ÉS A KIVEZETŐK…

Több nyelvet tanultam már az elmúlt pár évben, belekukkantottam egy kicsit a német nyelvbe, az észtbe, tanultam latint, angolt, franciát, románt. Viszont ezek közül csak az utóbbi hármat nevezném igazi nyelvtanulásnak és ezeken a nyelveken van valódi nyelvhasználati tapasztalatom, mivel ezeket nem tanulgattam, és érintettem felszínesen, hanem bele is fektettem az időt, energiát, sokszor pénzt is, hogy fejlődjek és valódi nyelvtudásom legyen ezekből. Viszont mind az angol, mind a francia, mind a román esetében én is végigmentem a kezdeti nehézségeken.

 

 

Én is voltam kezdő nyelvtanuló és bevallom még leszek is, hiszen a terveimben hosszú távon további három másik nyelv elsajátítása szerepel (egyelőre 😊). És a személyes tapasztalatom nekem az volt, hogy számomra mindig húzósabb, nehezebb volt a szilárd alapokig eljutni egy adott nyelvben, addig, amíg megértettem az adott nyelv logikáját, felépítését – talán mondhatom azt is, hogy a gondolkodását – és amíg ezeket megszereztem, sokszor vért izzadtam. Utána – nekem legalábbis – már könnyebb volt, mert te is tudod jól, ha jók az alapjaid, ha azok kőkemények, szilárdak, akkor utána már könnyebb arra építeni. Van, akinek ez fordítva van, ezért ebben semmiképp nem általánosítanék, de számomra ez egy érdekes felismerés volt a nyelvtanulásommal kapcsolatban.

És igen, vannak útvesztők a kezdő fázisban is, olyan akadályok, amiken ha nem lépsz túl, könnyen arra leszel figyelmes, hogy bedobod a törülközőt: feladod, abbahagyod, félbehagyod, rapszodikusan foglalkozol az adott nyelvvel és nyilván ezután, mikor rájössz, mégis csak szükséged lenne a nyelvre, vagy van egy célod, amit el akarsz érni, újra nekikezdesz. És ez nem annyira jó, mert lefulladt motort mindig nehezebb újraindítani. Amely már lendületben van azzal más a történet. De mit tudsz akkor tenni ez ellen, hogy kitalálj az útvesztőkből, hogy ne add fel az utad elején, vagy akár az út közepén? Nézzük sorba az útvesztőket és a kivezetőket!

 

 

Útvesztő 1: Megrémiszt a nyelvtani komplexitás.

Ez azt jelenti, hogy frissen belekezdesz, vagy találkozol egy teljesen új nyelvtani szerkezettel, (direkt nem szabályt írtam!), vagy akár sokadjára futsz neki egynek, ami első ránézésre és sokadjára is teljesen kínai számodra, megrémiszt, mert semmit nem értesz belőle és fogalmad sincs, hogy hogyan jutsz majd el arra a pontra, hogy azt egyszer természetesen használni is tudd…

Kivezető 1: Elfogadás. Elfogadni azt a tényt, hogy az életben is, amikor először találkozol egy új helyzettel, teljesen normális, ha ismeretlen lesz az számodra. Teljesen normális az, ha nem tudod, hogyan viselkedj olyankor, ugye? Nem is várhatod el magadtól, hogy egyből tudd azt. Ezért, ha egy új nyelvtani szerkezettel kezdesz barátkozni, nem kell megijedned attól, egyszerűen csak át kell rágd magad azon. Ismerkedned kell vele. Meg kell nézned több példát, mintát rá, hogy az agyad elkezdje tudni befogadni azt. Hogy aztán később képessé válj arra, – de nem egyből! – hogy azt te is aktívan elkezdd használni. Lehet nem fog menni egyből, de ez is normális. Viszont az úton végig kell menni. És ehhez nem sajnálkozásra, vagy negatív „úgy sem fogom ezt soha megtanulni” gondolkodásmódra van szükséged, mert az nem fog segíteni. Hanem emlékezz: ELFOGADÁSRA.

Kivezető 2: Türelem.
Az is lehet, hogy már sokadjára futsz neki egy adott nyelvtani szerkezetnek, de még mindig kínai, vagy már lehet nem az, de még mindig nem tudod spontán módon használni. A spontán használat, akármilyen paradoxonnak is hangzik ez, nem spontán módon alakul ki, hanem sok-sok gyakorlás után a részeddé válik, természetessé válik az adott szerkezet, de ez a szókincsre is igaz. És ehhez bizony türelem kell magad felé. Ha az utat nem járod végig türelemmel, nem tudsz célba érni. És igen, elcsépelt mondás, de nagyon igaz, hogy „a türelem rózsát terem” ebben is.

 

Útvesztő 2: Megrémiszt, hogy hiába tanulsz, úgy érzed, nincs látszata.

Útvesztő:. Amikor egy nyelvet elkezdünk magunkévá tenni, kicsit olyan (még ha a gyerekek agyi folyamatai teljesen mások is ebben a korban), mint amikor a gyerekek sajátítják el az anyanyelvüket. Szinte 2 évig meg sem szólalnak, csak hallgatnak, tárolják, szivacs-szerűen gyűjtik be az infókat és egyszer csak beérik a sok inger, mert megszólalnak. Először csak szavakat mondanak – legalábbis a többség – , aztán félmondatokkal kommunikálnak, és csak az utolsó stádium az, hogy mondatokat alkotva beszélnek. Ez nem azt jelenti, hogy két évig nem kell megszólalj, sőt! Tudod, hogy mindig első perctől kezdve használni kell azt, amit tanulunk. A felnőtt és a gyermeki tanulás között ez a legnagyobb különbség, hogy nem tároljuk, gyűjtjük, hanem egyből használjuk a megtanultakat. Viszont! Maga a raktározási folyamat ugyanaz. Már van is valamennyi tudásod, de még nem feltétlenül tudod azt jól használni. Sokszor csak próbálkozásaid vannak, de erre van szükség ebben az esetben.

 

Kivezető: Ha megértetted a folyamat lényegét, akkor azt is megértetted, hogy nincs olyan, hogy „hiábavaló tanulás”, maximum „látens tudás”, ami még nincs a felszínen megnyilvánulva. Még. És a kettő látásmód között hatalmas a különbség. Minden, amiért te dolgozol meg, amit te szerzel meg magadnak tanulás, gyakorlás által, már a tiéd, senki el nem veheti tőled. És az, hogy még nem vált spontán tudássá, amiről az előző pontban írtam, egy másik kérdés. De már azt is tudod, hogy azzal mit kell kezdened.

A következő részben mutatom a következőket is. 😊 Addig is gondolkozz el ezeken és írd meg kommentben, hogy mennyire vagy elveszve ezekben az útvesztőkben? Látod-e a kivezetőt azokból?

Mai útravaló:

„”Az élet megtanít minket arra, hogy a kandallóba először be kell gyújtani és csak utána lesz meleg…de soha sem fordítva…”

Ismeretlen