
Az írás gyakorlása minden idegen nyelven elengedhetetlen, és bár tipikusan a magyar tanulóknak nem az íráskészségük van hátrébb, hanem inkább a beszédük, de minden esetben igaz ez. Amikor egyetemistaként elkezdtem franciául tanulni az Alliance Francaise-be jártam (Francia Intézet) pár hónapig és ott volt egy teljesen érdekes eset a csoporttársaink között: egy teljesen kezdő csoportba iratkoztam be, és volt egy lány, aki folyékonyan tolta már a franciát, de mint kiderült, egyáltalán nem tudott írni franciául, így a kezdő csoportba került. És hát, ugye, a francia nyelv is, hasonlóan az angolhoz, nem egy fonetikus nyelv, tehát az egyik nehézség pontosan az, hogy nagyon sokszor teljesen máshogy írjuk le a szavakat, mint ahogy kiejtjük. Ezért nagyon fontos, hogy ha helyesen szeretnél írni angolul, akkor gyakorold az írást is és ehhez hoztam ma 6 egyszerű, de mégis hatékony eszközt.
1. A nehéz szavakat írd le többször
Tudtad, hogy sokszor nem is az agyunk jegyzi meg a dolgokat, hanem a kezünk? Pontosítok, a cselekvés során égetődik be az adott információ. Gondolj arra, amikor a PIN kódodra kell emlékezz. Sokszor nem tudjuk addig felidézni a számsort, amíg a billentyűkre rá nem tesszük az ujjunkat és valójában nem a tudatos agyunk hívja elő a számsort, hanem a kezünk. Na ezért fontos a nehéz angol szavakat többször is leírni. Legyen az egy hosszabb, több magánhangzót is kombináló szó (pl. continuous, suspicious, spacious stb.), egy rendhagyó múlt idő, ahol a három alak sokszor egyetlen betűben tér el és teljesen más jelentéstartalommal fog bírni (pl. begin-began-begun, throw-threw-thrown, choose-chose-chosen). Írd le a nehezebb, új szavakat többször, hogy a kezed is megjegyezhesse azokat!
2. Betűzd le fejben is!
Az előző technika kombinált változata, ha a nehezebb, trükkösebb szavakat nemcsak leírjuk többször, hanem fejben is betűzzük azokat betűről betűre. Nekem mindmáig rengeteg olyan szó van a fejemben, amit, ha le kell írnom angolul, először fejben betűzni kezdem és az alapján kezdem el leírni. Itt is fontos, hogy a betűzésben fog ez a technika segíteni és tudatosítsuk magunkban, hogy az írás és az ejtés két külön történet az angolban. Ezért kvázi kellene legyen egy tárolóedényünk a fejünkben az adott szó leírásának, egy a kiejtésének és egy a jelentésének, amit ildomos kötni valamihez ahhoz, hogy az hosszú távon előhívható is legyen.
3. Használjunk diktáló programokat, weboldalakat!
Az íráskészséget, ugyanakkor a hallott szövegértést is szuperül fejleszti az olyan weboldalak használata, ahol diktálás alapján kell leírnunk a mondatokat. Ez eleinte sokaknak nehéz szokott lenni, de gyakorlással ebbe is bele fogunk jönni és hihetetlenül hasznos ez a „listening”-ünk fejlesztésében is. Itt például három különböző szinten is (kezdő, középfok, haladó) tudod ezt gyakorolni, így rengeteget tehetsz az íráskészséged és a hallott szövegértésed fejlesztéséért.
4. Gyakorold a mondatalkotást írásban is!
Ha a szavak szintjén megvagyunk – és ez egy folyamatosan fejlesztendő feladat minden új szó megtanulás kapcsán – akkor írjunk saját mondatot, mondatokat az új szavakkal, kifejezésekkel. Az íráskészségünket nagymértékben fejleszti, ha megszokjuk, hogy hogyan rakjuk össze a mondatokat angolul. Ha a szórend nekünk már megy, akkor pedig törekedhetünk arra, hogy az új szavakat mindig kombináljuk össze egy új nyelvtani szerkezettel, ha lehetséges és úgy alkossunk mondatokat azzal. Így két legyet ütünk egy csapásra. Például: az új kifejezéseket próbáld folyamatos jelenben használni, vagy szenvedő szerkezetben (ha lehetséges) vagy alkoss felszólító mondatokat. A lényeg, hogy kombináld össze a friss nyelvtannal, amit tanultál.
5. Írj fogalmazásokat, esszéket angolul!
Rövid fogalmazásokat (pl. 100-150 szavas irományokra gondolok) szinte kezdő szinttől lehet írni. A kulcs az, hogy abból akarj dolgozni, amit már tudsz és ne abból, amit még nem. Egyszerűsítsd le a gondolataidat minél jobban és arra törekedj, hogy egyszerűen fogalmazva alkoss mondatokat úgy, hogy a gondolatok egymást kövessék. Ez már egy fokkal nehezebb, mint az előző, mert nemcsak a mondatokat írom le egymástól függetlenül, össze-vissza, hanem meg kell tanulnunk fűzni azokat. Lehetőség szerint mindig ellenőriztesd le egy hozzáértő személlyel, vagy a tanároddal az irományodat, mert akkor van igazán értelme, ha kapsz visszajelzést, azt átnézed és legközelebb tanulva a hibákból, törekszel azoknak az elkerülésére.
6. Legyen egy levelezőtársad/chat-partnered!
20 évvel ezelőtt még levelezőtársunk volt, ma már inkább chat-en levelezünk, kommunikálunk egymással. De szerencsére mivel az internetnek köszönhetően kinyílt a világ és a lehetőségek száma is megsokszorozódott, így rengeteg platformon találhatunk, kereshetünk magunknak chat-társakat, akikkel angolul gyakorolhatjuk az írást, a kommunikációt. Ideális esetben, kérjünk tőle visszajelzést – főleg, ha anyanyelvi a társunk, vagy jóval magasabb szinten van tőlünk nyelvileg – így ebben az esetben is sokat tanulhatunk ezekből a visszajelzésekből. Ez a változat azért is nagyon hasznos, mert nemcsak az íráskészségünk fog fejlődni így, hanem hatni fog a szókincsünkre is (hiszen lesznek ismeretlen szavak, amiknek utánanézünk), a nyelvtani tudásunkra is, valamint mivel élőben megy, ezért a spontán nyelvhasználatunk is fejlődni tud (mivel nem lesz annyi időnk gondolkozni, mint egy levél írásakor). Tartsd nyitva a csoportokban, az egyes platformokon a szemed és kezdeményezz beszélgetéseket számodra szimpatikus emberekkel angolul!
Neked melyik eszköz tetszett a legjobban? Melyiket fogod elkezdeni gyakorlatba ültetni?
Mai útravaló:
„A tanulás a legerősebb fegyver, amivel megváltoztathatod a világot.”
Nelson Mandela
0válaszok erre "5+1 MÓDJA AZ ÍRÁSKÉSZSÉGED FEJLESZTÉSÉNEK"